Kezdőoldal
HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu

Öko-Jövő

Öko-turisztikai fejlesztés közel háromszáz millióból

289 millió forintból vonzó öko-turisztikai ponttá fejlesztik Békés-Dánfokot a Körösök mentén.

Franciaország 2016-ban bezárja legrégebbi atomerőművét

Franciaország 2016 végén bezárja a legrégebbi atomerőművét az ország keleti részén található Fessenheimben, és elutasít hét palagáz-kutatási engedélyre vonatkozó kérelmet - jelentette be a francia elnök.

Hulladék-előválogató üzem építését tervezik Somban

Hulladék-előválogató üzem építését tervezik a dél-balatoni négy megye 74 településének hulladékát kezelő somi lerakó területén. A több mint négymilliárd forint értékű beruházással hatékonyabbá és gazdaságosabbá válhat a régióban a hulladékkezelés - derült ki a projekt pénteki siófoki bemutatóján.

Magyarország részt akar venni a milánói világkiállításon

Részt kíván venni a 2015-ös milánói világkiállításon Magyarország - áll a Magyar Közlöny hétfői számában.

Az idén is problémás az energiaellátás Kínában, növelnék a termelőkapacitásokat

A növekvő kereslet kielégítésére Kína a hagyományos és megújuló energiaforrások termelőkapacitásait is növelné, a fogyasztás szabályozására egy központi rendszert is létrehoznak.

Energiaklub: az energiamegtakarítás támogatása pénzt hoz az államnak is

Ha az állam 5 év alatt 50 milliárd forinttal támogatná az épületek energiahatékonyságát eredményező beruházásokat, a költségvetési bevételek már rövid távon meghaladnák a támogatásokat - közölte az Energiaklub az MTI-vel.

Uniós támogatással magyar-szerb természetvédelmi filmsorozat készül

Környezetvédelem határok nélkül címmel magyar-szerb filmsorozat készül 234 ezer eurós költségvetésből, melyet az Európai Unió biztosít a magyar kormány társfinanszírozásával.

Az emberi szén-dioxid-kibocsátás miatt később jön a következő jégkorszak

Az emberi szén-dioxid-kibocsátás miatt később köszönt be a következő jégkorszak - idézte kutatók megállapítását a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk).

Legkorábban 2015-ben kezdik meg építeni az új Duna-hidat Komáromnál

Legkorábban 2015-ben kezdődik el az új Duna-híd építése Révkomárom és Komárom között - közölte Iveta Fedorová, a szlovák útkezelő vállalat (SSC) képviselője a SITA pozsonyi kereskedelmi hírügynökséggel.

Greenpeace: Magyarországon 2050-re már megújuló energiával lehetne fedezni a szükséglet nagy részét

Magyarországon 2050-re a jelenlegi energiaigényt 27 százalékkal lehetne csökkenteni, és az így fennmaradó igény jó részét megújuló energiával lehetne fedezni - hangzott el a Greenpeace Magyarország sajtótájékoztatóján Budapesten.

Belgium az évtized közepén megkezdi az atomenergia-termelés leállítását

Megerősítették az új belga kormány alakításáról tárgyaló pártok, hogy az országban 2015-től megkezdődik az atomreaktorok fokozatos leállítása, de egyelőre nem szabtak dátumot a nukleáris energia termelésének teljes leállítására.

A hulladék keletkezésének megelőzésére koncentrál a hulladéktörvény tervezete

Hamarosan a kormány, majd pedig a parlament elé kerül a hulladékról szóló törvénytervezet, a szaktárca javaslata elsősorban a hulladék keletkezésének megelőzéséről, és nem a feldolgozásról, az újrahasznosításról szól - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyi államtitkára az MTI-nek szerdán, Tiszaújvárosban.

Már jövő ősszel működhet a pécsi erőmű új biomassza blokkja

A kivitelezés készültségi foka és jelenlegi üteme alapján valószínű, hogy a pécsi erőmű új biomassza blokkja a tervezettnél másfél hónappal előbb, már 2012. október végétől termel kapcsolt hő- és villamos energiát.

Biomassza hőerőmű épülhet Zalaegerszegen

Biomassza hőerőmű épülhet Zalaegerszeg landorhegyi városrészében – jelentette be a város alpolgármestere sajtótájékoztatón pénteken.

Világszerte 150 millió hektárnyi erdő telepítését tervezik

Világszerte 150 millió hektárnyi erdőt kíván telepíteni 2020-ig egy kormányokból, vállalatokból és civil szervezetekből álló szövetség.

Árvízvédelemre is készül a zalaegerszegi csapadékvíz-elvezető hálózat

Az utóbbi években gyakrabban jelentkező, hirtelen nagy mennyiségű csapadék kezelését és a Zala kiöntésének megakadályozását is szolgálja az a csatornahálózat, amely október végére készül el Zalaegerszegen - közölte a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Környezetvédelmi szervezetek

Ezen az oldalon megtalálja a környezetvédelmi szervezeteket elérhetőségekkel.

Közérdekű zöldinformációk
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Az alábbi címeken a lakosság díjmentesen leadhatja a következő veszélyes hulladékokat...

GreenPortal - Zöld tanácsok, események, termékek és érdekességek gyűjtőhelye.

Együtt Európáért

HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu
ImpresszumMediaajanlat