Kezdőoldal
HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu

Öko-hírek

Párt talált és fészket rakott Rudolf, a mentett parlagi sas

Párt talált, majd néhány napja költésbe is kezdett Rudolf, a súlyos mérgezésből felgyógyult parlagi sas, amelyet még márciusban engedtek szabadon a Hortobágyon.

Az éghajlatváltozás okozta az ausztráliai megafauna kipusztulását

Nem emberi tevékenység, hanem az éghajlatváltozás idézte elő az ausztráliai megafauna kipusztulását - állapította meg egy nemzetközi tudóscsapat, arra alapozva következtetését, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok felülvizsgálata eredményeként a legtöbb, a földrészen valaha élt gigantikus állatfaj már régen kihalt, mire az első őslakosok megjelentek Ausztráliában.

Föld alá láthatnak ezentúl a hazai útépítők

Speciális, föld alá látó mérőeszközt helyezett üzembe az út- és vasútépítéssel foglalkozó InfraPlan Zrt. Az uniós forrásból végrehajtott fejlesztésre a jövőben várható nagyobb útépítési munkálatok miatt van szükség.

Lélekápolás és tehetséggondozás már az óvodában

Gyerek-szülő-óvodapedagógus kapcsolatra épülő, a gyermeki értékeket, személyiséget erősítő óvodafejlesztési program indul több kistelepülésen. A Csolnok és Környéke Közoktatási Intézményfenntartó Társulás 100 százalékos, több mint 66 millió forintos támogatást nyert erre a Magyar Államtól és az Európai Uniótól.

Napelemmel is működik a királyréti erdei vasút új motorvonata

Árammal és napelemmel működő motorvonatot helyeznek üzembe Királyrét és Kismaros között szombaton, a Királyréti Erdei Vasút 120. születésnapján a királyréti végállomáson - tájékoztatta az MTI-t az Ipoly Erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője.

A Föld napja - Az e-hulladékok biztonságos kezelésére bíztatnak a környezetvédők

Az e-hulladékok veszélyeire, a hulladék megfelelő és szakszerű kezelésére és lerakásának tilalmaira hívják fel a figyelmet a környezetvédők a Föld napja alkalmából.

Föld napja - Kutya-bemutató és játszóház a Füvészkertben

Növényfelismerési verseny, kutyabemutató és játszóház is szórakoztatja az érdeklődőket a Föld napja alkalmából szombaton az ELTE Füvészkertben Budapesten.

Föld Napja 2013

Hogyan is alakult ki ez az ünnepnap? Az egész 1970-ben kezdődött egy elszánt, lelkes amerikai egyetemista Denis Hayes kezdeményezésére. Az első Föld napján 25 millió amerikai emelte fel a szavát a természet, Földünk megóvásáért.

Kilábalás a válságból megújulókkal

A WWF kiadta az EU dekarbonizációs folyamatát támogató jelentését „Putting the EU on Track for 100% Renewable Energy” címen. A dokumentum arról szól, hogy 2030-ra Európának hol kellene tartania ahhoz, hogy 2050-re megvalósulhasson a 100%-ban megújuló energiaforrásokon alapuló gazdaság.

Unokáinknak lesz rossz az elpancsolt olaj

Iszonyú összegbe kerül majd utódainknak az, hogy ma nem használunk megújuló energiaforrást a kőolaj, a szén és a földgáz helyett, amelyek így aztán nemhogy energiahordozóként, de más célú alapanyagként sem lesznek elérhetők a jövőben. A számítás megmutatja a zöldenergia valós jelentőségét.

Művízesés termeli az áramot

Elhagyott külszíni fejtés, olvadékvíz és meddőhányó - sokan értéktelen ipari környéket látnak egy ilyen tájban, pedig egy jó ötlettel mindez környezetbarát vízerőművé alakítható.

Velence: reflektorfényben a hullámok energiája

Eddig félve tekintett a hullámokra a Lagúnák Városa, ám most megpróbálja a maga hasznára fordítani a veszélyforrást.

Az öngyógyítás nagymértékben elterjedt az állatok körében

Lényegesen elterjedtebbek az öngyógyítás különböző formái az állatok körében, mint korábban gondolták - állítja Mark Hunter, a Michigani Egyetem ökológusa, aki szerint a jelenség tanulmányozásával hasznos következtetésre lehet jutni az emberre nézve is.

Szupervályog és társai - kiút az építőipar apátiájából?!

A világban zajló különböző válságfolyamatok egyik hozadéka, hogy egyre inkább elindul egy fordított irányú folyamat: a lakosság lassan kezd visszaáramlani a vidéki, természetközeli életformába.

Föléli vízkészleteit Magyarország? - figyelmeztet a szakma

Megszüntetné a termálvíz-visszasajtolási kötelezettséget a kormány vízgazdálkodásról szóló törvénymódosítási javaslata, miközben a visszasajtoló kutak építését Európai Uniós forrásból támogatják Magyarországon, és a vonatkozó vízszabályozással is ellentmondásban áll a javaslat. A szakma tiltakozik, közben a területre új szereplők lépnének.

Nullenergiás lakóház

Észak-Amerikában elsőként kapta meg magán lakóház a legmagasabb fokozatú LEED Platinum tanúsítványt. A nullenergiás ház maximálisan kiérdemelte, az építkezésnél ugyanis végig gondosan odafigyeltek a fenntarthatóságra.


Környezetvédelmi szervezetek

Ezen az oldalon megtalálja a környezetvédelmi szervezeteket elérhetőségekkel.

Közérdekű zöldinformációk
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Az alábbi címeken a lakosság díjmentesen leadhatja a következő veszélyes hulladékokat...

GreenPortal - Zöld tanácsok, események, termékek és érdekességek gyűjtőhelye.

Együtt Európáért

HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu
ImpresszumMediaajanlat