Kezdőoldal
HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu

Öko-Hírek

Egy nullenergiás üzem mutat példát Komlón

Nem hagyományos ívet járt be a Rati Kft., amíg családi cégből 110 fős, majd 65 fős közepes vállalkozás lett. Még csak nem is azért érdemes odafigyelni rájuk, mert olyan feltűnően sikeres cég, mintha válság soha nem is lett volna, mintha nem a jobb sorsra érdemes komlói térségben ügyködnének. Hanem mert a biztos üzleti kényelmet a bizonytalan innovációra váltó döntéseik rendre őket igazolják.

Rajnai Attila ügyvezető azt meséli, olyan vállalkozói légkörbe nőtt bele otthon, hogy nem is volt kérdés, merre induljon. „Az öcsém művészi pályát választott” – mondja, – „és bár bennem is mocorogtak hasonló tervek, idősebb fiúként túl erős volt a nyomás, mérnök és közgazdász lettem, aztán édesapám örökébe léptem. Főleg miután láttam, hogy az ő üzleti szemlélete kifejezetten kuriózumnak számít.”

Ne a vezetőtől függjön a cég


Idősebb Rajnai Attila 1986-ban hozta létre a káeftét, amely kezdetben saját ötleten alapuló autófelszereléseket gyártott, majd tudatosan a beszállításra váltott. Ennél azonban beszédesebb és fontosabb, hogy tudatosan alakította ki az azokra az időkre cseppet sem jellemző vállalati kultúrát, amelyhez ragaszkodott is. „A 90-es évek elején a fehér vállalkozás fehér hollónak számított, de apám hallani sem akart más módszerről” – mondja Rajnai Attila. – „Mindig mindenki a tényleges bérére volt bejelentve, nem ismertük a szürke trükköket. A szervezet felépítésében az lebegett apám szeme előtt, hogy egy ember nem érthet mindenhez. Jó képességű kollégákat gyűjtött maga köré, mert tudta, így épül ki az ütőképes szervezet. Kifejezetten törekedett rá, hogy ne egyedül tőle, a vezetőtől függjön a cég minden lépése.”
Amikor 2001-ben ifjabb Rajnai Attila átvette át a társaság vezetését, részben megkötötte a kezét, hogy a vállalat addigra komoly nevet szerzett magának a térségben. Erős alapra építkezett, amelyet dőreség lett volna nem megtartani – de ő fordulatot akart. „2006-ban, amikor felbontottam a beszállítói szerződések egy részét, sokan csődöt jósoltak nekünk” – mondja az ügyvezető. – „De én tudtam, ez nem rombolás, hanem a vállalat megújítása, még ha 110 főről 65-re csökkent is a létszámunk.” Arculatot váltottak tehát, és minden fókuszt az innovációra helyeztek. A Rati Kft. ettől kezdve termékfejlesztéssel foglalkozott, formai mintaoltalom alatt álló dizájnalkatrészeket kezdtek gyártani, például újgenerációs kar- és fejtámaszokat, külső és belső kiegészítőket. A gyár 98 százalékban exportra termel, akkora növekedési volumennel, hogy márciusban elnyerte a kormány sikeres vállalkozásoknak alapított díját a kis- és középvállalkozás kategóriában.

Ki ne vágyna ilyen munkahelyre?


Az igazán mutatós eredmények és a magas innovációs potenciál mellett azonban van még egy érdekessége a komlói vállalatnak. Nullenergiás üzemben működnek, amely nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában unikum.
„A gyárunkat kimondottan nekünk fejlesztette egy fiatal, tehetséges magyar tervező, aki Németországban tanulta a szakmáját, és rajong a kísérleti irányokért. Én öt évig dédelgettem egy ilyen csarnok gondolatát, mígnem két évvel ezelőtt meg is valósult, előtte hagyományos ipari épületben dolgoztunk. Mivel azonban 2006-ban száznyolcvan fokos fordulatot vettünk a kreativitás, az innováció felé, a szemléletünkhöz sokkal jobban igazodik egy ilyen, teljes mértékben a fenntarthatóság jegyében született épület.”

Olyannyira, hogy bár magában az épületben nincsenek különleges anyagok, a ház prototípusnak számít, ahol minden részlet valami újszerű megoldásba illeszkedik. Bár a mindenkori cégvezető legendájának kötelező eleme, hogy tágas, világos szobájában csak úgy zuhog a napfény a texasi méretű bőrfotelre, a Rati Kft.-ben minden iroda északi tájolású. Az óriási ablakoknak hála természetes fényből itt sincs hiány, árnyékolástechnikára azonban nincs szükség. Nem kell kompenzálni a hőt, nem tartanak légkondicionáló berendezéseket. Egyetlen fal sincs levakolva, ehelyett festett téglákat lát, aki belép, és a fürdőszobákat leszámítva burkolat sincs az épületben. A padló csupasz beton, ahogy a födém is, a geotermikusan temperált helyiségekben sosincs hűvösebb 20-22 foknál. A friss levegőbevitel is teljes egészében energiakímélő, természetes úton történik, az épületet keresztülszelő tornyok segítségével. „Elektromos energiát tehát csak kis mértékben kell használnunk” – mondja Rajnai Attila, – „és bár a hivatalos megtérülés hosszú, legalább 15 év, a hozzáadott érték kalkulálhatatlan. A munkatársaink sokkal jobban érzik magukat itt, könnyebben és hatékonyabban dolgoznak.” Az épület látványnak sem utolsó, a Rati rendszeresen szervez idegenvezetett gyárlátogatásokat, a belépő árát a látogatókra bízzák, a befolyt összeget pedig teljes egészében hátrányos helyzetű gyerekek nyaraltatására fordítják.
„Igyekszem továbbvinni azt, amit otthon láttam: olyan szabad, kreatív, nem túlszabályozott környezetet létrehozni, amelyben látványosan magas a hozzáadott érték. Sikerült is, a mi szervezetünk laposan, nem hierarchikusan épült fel” – így Rajnai Attila. – „Ügyelek a rugalmas munkabeosztásra, az a fontos, hogy a munkatársak elvégezzék a feladatot, nem az, hogy röghöz kössem őket az íróasztaluknál. Dolgozhatnak a parkban, a teraszon, és letehetik a feladatot akár délután kettőkor, mert itt eddig tart a hivatalos munkaidő. Ami nálunk extra és különleges, annak kellene a normálisnak lennie.”


Forrás:uzletresz.hu


Környezetvédelmi szervezetek

Ezen az oldalon megtalálja a környezetvédelmi szervezeteket elérhetőségekkel.

Közérdekű zöldinformációk
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Az alábbi címeken a lakosság díjmentesen leadhatja a következő veszélyes hulladékokat...

GreenPortal - Zöld tanácsok, események, termékek és érdekességek gyűjtőhelye.

Együtt Európáért

HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu
ImpresszumMediaajanlat