Kezdőoldal
HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu

Öko-Hírek

A nap legyőzi a szenet

Győzött a napenergia, a nagy szénerőművek és a centralizált energiatermelés napjai meg vannak számlálva – írja a The Guardian. A brit lap Ausztráliából kölcsönzött példája szerint 2018-ra a napelemek kifizetődő megoldást jelentenek majd a nagyvárosok energiaellátására, és 2040 körül eljön az a pillanat, amikor a felhasznált energia nagyobbik felét a felhasználás helyén fogják megtermelni.

Hogy mindezt éppen Nagy-Britanniában mondják ki ilyen határozottan, az különösen azért érdekes, mert arról az európai államról van szó, ahol az áramtermelésben a legmagasabb a szén részaránya: 2012-ben 39 százalék volt a szenes erőművek részesedése, nem sokkal kisebb, mint az atomé és a földgázé együttvéve.
Az ausztráliai Queenslandben a múlt héten – a történelem során először – egy hétközi nap közepén a negatív tartományba csúszott az áram ára, vagyis a termelők fizettek a fogyasztóknak az áramfelhasználásért. Egy meglehetősen napsütéses napon, a nappali fogyasztási csúcsidőn kívül történt az eset, viszont utána még napokig a nullacentes határ közelében lebegett az ár az alacsony kereslet és a tetőkre szerelt napelemek hatalmas teljesítménye miatt.
Negatív árra korábban is volt példa, de mindig csak éjjel, amikor alig van fogyasztás, a zsinóráramot termelő erőművek viszont dolgoznak. Az elektromos energiát nagyon nehéz raktározni, a pillanatnyi termelésnek meg kell egyeznie a pillanatnyi fogyasztással – az egyensúlyt a változó árazás alakítja ki, vagyis addig viszik lefelé az árat (ha kell, akár a negatív sávba), amíg a fogyasztók hajlandók átvenni a „fölösleget”.
Queenslandben 1100 megawattnyi beépített napenergia-kapacitás van az épületek tetején, ami szinte pontosan megegyezik egy paksi blokk kapacitásával. Ebből is adódik, hogy alig van nyereséges szénerőmű Ausztráliában: amikor a nap süt, az áram szinte ingyen keletkezik, amivel nehéz versenyezni. Pedig Ausztráliában sok a szén, és relatíve olcsó is, ugyanakkor a centralizált rendszerben (nagy erőművek és távvezetékek) hatalmas a szállítási költség meg az útközben fellépő veszteség.
A napelem viszont ott termeli az áramot, ahol azt fel is használják (csak a többlet megy a hálózatba), így ott ezek a pluszköltségek alig jelentkeznek. Tíz éven belül az ausztrál háztartások 75 és a kereskedelmi ingatlanok 90 százalékában lesz az egész tetőt befedő napelem, a szénerőművek pedig nem fogják tudni eladni a terméküket. A hálózati és az elosztási költségek 19 centet tesznek ki kilowattóránként, a napelemek viszont már jelenleg is 12–18 centes önköltséggel termelik az áramot, ráadásul a napenergia költségszintje folyamatosan csökken.
hirdetés
Ez azt jelenti, hogy a szén akkor sem lenne versenyképes az áramtermelésben, ha az erőművek ingyen adnák. Ausztráliában már ott tartanak, hogy próbálják lassítani a napelemek terjedését – például azzal, hogy csak nyomott áron veszik át a háztartásoktól a többletet, és újabb napelempanelek helyett akkumulátorok telepítésére (végső soron önellátásra) próbálják rávenni az embereket a szolgáltatók.
A következő lépés a teljes leválás lesz a hálózatról, ami a ritkán lakott területeken már most is realitás, egyes előrejelzések szerint pedig 2018-ra a nagyvárosokban is általános gyakorlat lehet, megpecsételve a szenes létesítmények és általában a nagy erőművek sorsát. 2040-re az összes fogyasztó fele lekapcsolódhat a villamosenergia-szolgáltatásról.

Forrás:nol.hu


Környezetvédelmi szervezetek

Ezen az oldalon megtalálja a környezetvédelmi szervezeteket elérhetőségekkel.

Közérdekű zöldinformációk
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Az alábbi címeken a lakosság díjmentesen leadhatja a következő veszélyes hulladékokat...

GreenPortal - Zöld tanácsok, események, termékek és érdekességek gyűjtőhelye.

Együtt Európáért

HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu
ImpresszumMediaajanlat