Kezdőoldal
HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu

Öko-Falu

Olasznádat a határba! Az arundó lehetne a vidék jövője

Eddig idehaza jobbára szélfogónak, élősövénynek használták, ám a csütörtöki kaposfői konferencia után nem lenne meglepő, ha minden falu arundómaggal vetné be az önkormányzati területeit. A lágyszárú energianövények hasznosításáról, valamint a velük kapcsolatos munkahelyteremtésről szóló rendezvényen ugyanis kiderült, a két-három centi vastag szárú, esetenként akár öt méternél magasabbra is megnövő, olasznádként is emlegetett növény ugyanis forradalmasíthatná a hazai energiagazdálkodást.

Energiatermelő növényeket a mezőgazdaságba

Magyarország 2020-ig vállalta, hogy az összenergia felhasználásának 13-14 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezi. Hogy sikerüljön legalább megközelíteni ezt a határértéket, ki kellene használni azokat az adottságokat, lehetőségeket, amelyekkel az országunk rendelkezik. Magyarország lehetőségei kiválóak, úgy lehetne biomassza erőműveket működtetni, hogy az nem veszélyezteti sem élelmiszer, sem a takarmány ellátást, egymás mellett ugyanis ezek a tevékenységek párhuzamosan folytathatók.

A méhek hathatós védelmét szorgalmazza a Greenpeace Magyarország

A méhek és általában a beporzást végző rovarok védelmére cselekvési terv kidolgozását szorgalmazza Magyarországon a Greenpeace - mondta Tömöri Balázs, a környezetvédő szervezet kampányfelelőse kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Megkezdődött a csemeteültetés a debreceni Nagyerdőben

Megkezdték a facsemeték ültetését a debreceni Nagyerdőnek azon a másfél hektáros területén, ahol a debreceni erdészet januárban kivágta a nem őshonos akácfákat, nyugati ostorfákat és a kései meggy fafajú állományt.

A kínaiak hónapokon belül hoznák az új elektromos buszokat

A BYD nevű kínai buszgyártó cég elektromos szóló járművét a múlt héten Pécsett tesztelték. A kínaiak akár hónapokon belül hoznák Pécsre az e-buszokat, de jelen helyzetben nem biztos, hogy ez a legelőnyösebb választás a nehéz helyzetben lévő pécsi szolgáltató számára.

Elkészült a világ legnagyobb naperőműve

Az Egyesült Arab Emírségekben, Abu-Dzabitól nem messze bakapcsolták a világ legnagyobb teljesítményű naperőművét, A Shams 1-et.

A magyar vidék őshonos állatait bemutató látógatóközpont

A magyar vidék őshonos állatait, a szürkemarhát, a rackajuhot és a mangalicát bemutató turisztikai látogatóközpontot alakítanak ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Lónyán, a mintegy 77 millió forint értékű beruházás nyitó rendezvényét pénteken tartották a magyar-ukrán határ melletti községben.

Kikötő és ökoturisztikai látogatóközpont épült uniós támogatással Nagykörűben

Több mint 300 millió forintból közel félszáz kishajó fogadására alkalmas tiszai kikötő, valamint ökoturisztikai látogatóközpont épült uniós támogatással a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűn – közölte a község polgármestere az MTI-vel.

Magyarországon is terjed a közösségi mezőgazdálkodás

Az európai minták alapján, itthon már hat-nyolc ilyen elven működő gazdálkodói közösség tevékenykedik - mondta Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa pénteken az MTI-nek Budapesten, egy szakmai konferencián.

Idén már nem bővülnek a hazai szélerőművek

Újabb hazai szélpark-felvásárlás előkészületei folynak – értesült a Világgazdaság


Visnyeszéplak: a közösség, ahol pénz nélküli világot próbálnak teremteni

A magyar vidék kedvelőinek Visnyeszéplak mára már fogalom: az önfenntartó csendes ökofalunak már kicsik és nagyok közt egyaránt híre ment az országban.

Az áramot is a savanyúkáposztából nyerik

A „franciák Vecsése”, pontosabban a Strasbourg városától mintegy 20 kilométerre délre elterülő Krautergersheim és vidéke, a franciák savanyú káposztájának (choucroute) őshazája egy idő óta már a termeléshez szükséges áramot is a savanyú káposztából nyeri.


Tata kapta a Magyar Tájdíj elismerést

A tatai Által-ér Vízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség vehette át a Magyar Tájdíj pályázat első helyezésével járó elismerést pénteken Tatán Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől. A második díjat Szentes önkormányzata kapta a Kurca-patak élővilágának helyreállítási programjáért.

Nem élnek nagy lábon a győriek

A környezettudatos életmódot követő családoknál fejenként 2-3 hektárra tehető az ökológiai lábnyom, akiknél még csak az igény jelent meg erre, 3-4 hektár ez az érték. A Győr-Moson-Sopron megyei Társadalmi Egyesülések Szövetségének (TESZ) „Láss Zölden!” kampánya során az is kiderült, hogy a győriek több területen is igyekeznek csökkenteni ökológiai lábnyomukat.

Fazekas Sándor: a nemzeti parkhoz telepítik a hortobágyi génmegőrzőt

A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz (HNP) telepítik a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-t - jelentette be a kormány döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn a Hortobágyon.

Bazsi, a mintafalu

Kiváló minőségű gyümölcseiről, őshonos kisállatairól volt híres sok évtizeden át Bazsi. A Veszprém megyei falu ma is földi paradicsom, ahol jó élni.



Környezetvédelmi szervezetek

Ezen az oldalon megtalálja a környezetvédelmi szervezeteket elérhetőségekkel.

Közérdekű zöldinformációk
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Az alábbi címeken a lakosság díjmentesen leadhatja a következő veszélyes hulladékokat...

GreenPortal - Zöld tanácsok, események, termékek és érdekességek gyűjtőhelye.

Együtt Európáért

HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu
ImpresszumMediaajanlat