Kezdőoldal
HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu

Öko-Falu

Nemzetközi díjat nyert egy BAZ megyei falu bioprojektje

Egy 445 fős Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helység, Hernádszentandrás nyerte egy francia innovációs intézet idei díját a helyben élők életminőségét javító önkormányzati biogazdálkodási projektjével.

A 445 fős Hernádszentandrás nyerte a francia nemzetközi innovációs megfigyelő intézet, az Observatoire Territoria – a helyben élők életminőségét javító, kiemelkedő önkormányzati innovációs kezdeményezéseket elismerő – Európai Territoria Innovációs Díját 2013-ban a BioSzentandrás programjával. A rangos elismerést 1986 óta ítélik oda, eddig hazánkban csak Hollókő részesült ebben a kitüntetésben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helység. A díjat Párizsban a szenátusban veheti át Hernádszentandrás Község Önkormányzata november közepén, olyan díjazottak társaságában, mint Bécs városa.

A BioSzentandrás program 2010-ben indult, amikor egy hosszú tervezési folyamatot követően 28 millió forintot nyertek arra, hogy megtanulják a biogazdálkodás fortélyait. A projekt közvetlenül 25 ember, 25 család jövőjét, közvetve pedig az egész falu életét megváltoztatta: Hernádszentandrásból BioSzentandrás lett – közölte Üveges Gábor polgármester, a nyertes BioSzentandrás projekt gazdája. "2013 tavaszára Hernádszentandrás – ez a pici, halmozottan hátrányos helyzetű település – az északi régió egyik legnagyobb ökogazdaságává vált, a 'Kassa–Miskolc-tengelyen' egyedüliként" – emlékeztet a falu közleményében.

A falu az árképzési stratégiájával, a Nyitott Kert és Hűség Programmal a megyében, a térségben élőknek is elérhetővé tette a hamisítatlan vidéki, ökológiailag ellenőrzött keretek között termelt zöldségeket és feldolgozott termékeket.

A biokert és a biofalu országos kapcsolatokat is épített: együttműködnek Szőke Andrással és Bede Róberttel, a Republic zenekarral, partnerük az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, kiváló kapcsolatot ápolnak a Budapesti Corvinus Egyetem szakembereivel, hallgatóival, és BioSzentandrás a beszállítója "Magyarország legjobb vidéki étterme" címet elnyert encsi Anyukám Mondta étteremnek.

"A számokkal mérhető eredmények mellett a helyi közösség megerősödése az, amire leginkább büszkék vagyunk" – mondja Üveges Gábor, aki szerint a jó célért már képes összefogni a falu.

forrás:hvg.hu


Környezetvédelmi szervezetek

Ezen az oldalon megtalálja a környezetvédelmi szervezeteket elérhetőségekkel.

Közérdekű zöldinformációk
Veszélyes hulladékok begyűjtése

Az alábbi címeken a lakosság díjmentesen leadhatja a következő veszélyes hulladékokat...

GreenPortal - Zöld tanácsok, események, termékek és érdekességek gyűjtőhelye.

Együtt Európáért

HírekJövőKönyvProgramCégSuliFalu
ImpresszumMediaajanlat